gyorihorgaszok - G-Portál

„A Balaton heringhala, a garda, az ezüstösök között legragyogóbb s alak szerint a legföltűnőbb óriási seregekbe verődik s valami titokzatos nyüzsgést, vándorlást végez; épen mint az oczeán heringje. E haltömegek ekkor oszlopszerüen töltik be a víz egész mélységét, a fenéktől a színig; néha annyira, hogy a legfelsőbb réteg viczkándozásától burványt vet a tó színe.” (Herman Ottó)

Garda (Pelecus cultratus)

A nép nyelvén: Sugár Kardos, Gargya, Balatoni Héring, Gallakeszeg, Gorda, Görbepaducz, Gyargya, Hosszúkeszeg, Kardkeszeg, Korda, Kaszakeszeg, Szabóhal

Nem a legszebb, de az egyik legfürgébb halunk

Aki azt gondolta eddig, hogy tenger hiányában nélkülöznünk kell a tengeri halakat, az tévedett. A garda ugyanis eredetileg vándorló halfaj, aki a telet a tengerben, míg az év többi részét édesvízben tölti, ahol szaporodik is. Elterjedését tekintve két jól elkülönülő előfordulási területről beszél a tudomány. Északi elterjedési területe a Balti tenger vízgyűjtője, míg délen a Fekete-tenger vízgyűjtője, az Azovi-tenger, Kaszpi-tenger és az Aral-tó valamint az ezekbe torkolló folyók az otthona.

Ez a télen vándortarisznyát kötő hal azonban, ha már túl messzire távolodott a tengertől felhagyott a vándorlással, és e csoportjai teljesen az édesvízi életre tértek át. Hazánkba a jégkorszak után vándorolt be a Fekete-tenger vidékéről és a következő hazai elterjedéséről érkeztek hírek:
- Öreg-Duna, Mosoni-Duna, Duna, Rába, Rábca, Ipoly, Dráva, Tisza, Szamos, Bodrog, Keleti-főcsatorna, Hármas-Körös, Kettős-Körös, Hortobágy-Berettyó, Sebes-Körös, Berettyó, Maros, Balaton, fertő tó, Tisza-tó. (Harka Ákos)

A Balaton a legismertebb otthona

A hazai állomány nagyobb része a bővizű folyóink dévérzónájában, illetve tavainkban él. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el. Ikráját tavasszal, májusban rakja. Csoportosan ívik a folyók és nagy tavak mérsékelt áramlású mélyebb részein. Egyes kutatások szerint a homokos mederrészekre, míg más megfigyelések szerint a finomlevelű növények közé szórják ikráikat, melyekből 4-8 nap elteltével bújnak ki az ivadékok. (Érdekesség, hogy ikrája a benne található olajfolt hatására lebeg a vízben, biztosítva az ikra sodródását, ami szintén a tengeri életmódból maradt meg.)

A „magyar hering”. Kicsit kicsi, kicsit ritka, de a mienk

A kikelő gardák kezdetben zooplankton élőlényeivel, később vízre hulló rovarokkal táplálkoznak. Az idősebb példányok már az ivadékokra, kisebb küszökre is veszélyt jelentenek. Táplálékát többnyire a nyílt vízen szerzi. Nem válogatós, mindent felvesz, ami a víz felsőbb rétegében, a vízfelszínen számára hasznosítható táplálék és kellő tömegben áll rendelkezésére.

Növekedését tekintve a külföldi szakirodalomból ismert legnagyobb példány 14 éves volt, 60 centiméteres hosszúságához 2 kg testtömeg párosult. Hazánkban, a Balatonban a fél kilónál nagyobbak már ritkák, de a Dunából előkerült már 1993-ban egy 1,05 kg-os garda is.

Leírása, ismertetőjegyei

A garda testalkata annyira jellegzetes, hogy legfeljebb ivadékkorban téveszthető össze más halfajokkal (küsz, állas küsz, kurta baing fiatal példányai).

A kifejlett garda már nem keverhető össze más halfajokkal.

Teste hosszan megnyúlt, oldalról erősen lapított. Hasvonala domborúan ívelt, a háta viszont majdnem egyenes vonalú. Feje aránylag kicsi, orra rövid és hegyes, szeme nagy. Szája jellegzetesen felső állású, oldalról nézve szinte függőlegesen felfelé irányul. Rövid és kicsi hátúszója a farokrészen helyezkedik el, jóval túl a testhossz felén. Mellúszói feltűnően nagyok, túlérnek a hasúszók tövén. Farokúszója nagy, mélyen bemetszett. Pikkelyei aprók, könnyen leválnak. Oldalvonala zegzugosan kanyargós, a test két oldalán más-más lefutású. Háta sötétszürke, a testoldalak élénk ezüstös csillogásúak. Úszói fakó vörhenyes színűek, kivéve a hát és farokúszót, amelyek szürkék.

A gardára leginkább a Balatonon horgásznak célzottan. Másutt „beeső” zsákmánynak számít. Én egy tiszai holtágon fogtam a nyáron egy szebb példányt, de csak egyet. A magyar tengeren ellenben ha jókor, jó helyen (pl. Tihanyi-kút) próbálkozik a horgász, szép zsákmányra tehet szert. Leginkább finom fenekezős szerelékkel horgásznak rá, de a folyók szebb példányai apró körforgó villantón, műlégyen is rajtaveszthetnek. A halászati értéke régen igen nagy volt. A balatoni halászok látott halnak nevezték.

Kemény munka volt régen a halászata

Ősszel, mikor különösen nagy rajokban vándorolt, a tó melletti dombokra őrt állítottak. A jó szemű hegyenjáró hajnalban felbaktatott őrhelyére és szemével fürkészte a Balatont. A nagy tömegben összegyűlt gardáktól elsötétedett a víz. Ha felfedezte őket az éles szempár, megindultak a halászok hajói. Ekkor nem volt komaság, mindenki inát megfeszítve igyekezett, hogy elsőként keríthesse be hálójával a vízoszlop teljes magasságában gomolygó halakat. A partról sajátos jelzésekkel irányították a hajókat. (Előfordult, hogy a figyelő előre megállapodott egy halász kompániával, akiket külön jelekkel irányított a helyes irányba, míg másokat félrevezetett.) Egy-egy szerencsés halászat alkalmával nem volt ritka a 100 mázsás fogás sem. Ezeken a piros betűs napokon a falu apraja-nagyja lábasokkal szaladt, hogy részesüljön nagy fogásból. Ezt a halászatot Herman Ottó írta le sajátos stílusában. (Mindenkinek tudom ajánlani, hogy – ha teheti – lapozza fel a Magyar halászat könyvét.)