A sügér horgászata
A horgászok szemében vannak "szeretem" és "nemszeretem" halak. Hogy ki, melyiket hová sorolja, erősen változó, de egy biztos: a sügért a legtöbben a „nemszeretem” fajták közé teszik. Különösen a gilisztával horgászók haragszanak rá, mert a várva várt kapitális pontyok vagy dévérek helyett gyakran cibálják a damilt féltenyérnyi sügerecskék.
Kimondottan sügérre csak elvétve horgászik az ember, amolyan járulék hal szegény. Pedig elsőrangú a tepsiben. A süllő húsával is felveszi a versenyt, már ha termetesebb példány akad a horogra. Többnyire azonban a féltenyérnyiek kapnak, azokat pedig igen körülményes kiszálkázni. Pontosabban mondva kibordázni, hiszen a sügért ropogtatva az alattomos ipszilon-szálkáktól, melyek elriasztanak sok embert a halevéstől, nem kell tartanunk.
Nagyításhoz klikk!
|
|
Nagyításhoz klikk!
|
A vizek kis farkasának is mondott ragadozó mindenütt előfordul, ahol a többi halfaj megél. De legjobban a csendes, növényzettel félig benőtt, kis öblöket szereti, ahonnan kirohanhat áldozatára. Nem válogatós, felvesz szinte mindent, ami apró és mozog. Gilisztával, apróhallal vagy halszelettel csalhatjuk a legkönnyebben horogra őket. Ha nincs nálunk ilyen, a paprikás kenyér is megteszi. Úgy, mint gyermekkorunkban, amikor hajlított gombostű volt a horog meg vékony kőrispálca a nyél.
Én pergetve szeretek a legjobban harcba szállni velük. Messze ez a legélvezetesebb módszer, csak az a baj vele, hogy csónak is kell hozzá. Partról ugyanis szinte lehetetlen a hínár, a vizitök, vagy a békaszőlő indái közt lapuló halhoz férkőzni. Csónakból is jobb, ha ősszel próbálkozunk – akkor, ha belenyúlunk, felejthetetlen élményekben lehet részünk.
Nekünk párszor sikerült. Legutóbb, vagy három éve, Polgár alatt, a Nyugati-főcsatorna tározójában. Késő ősz volt, ragyogó napsütés. De kegyetlen, északi szél fújt, képtelenség volt pontosan dobni. Csukáztunk, de bármilyen hideg volt már, a csukák nem jöttek még ki a nyílt vízre. A nádtövek, sáscsomók árnyékában lapultak. Ha odadobtuk a villantót, el-elkapták, ha nem, egy métert sem mentek utána. A szél viszont állandóan elnyomta a wobblereket, mást se csináltunk szinte, csak a sásba akadt hármashorgokat ráncigáltuk.
Mérgünkben aztán beálltunk egy szélvédett öbölbe. És apró körforgót tettünk a zsinórra. Nem akartuk elhinni – minden második dobásra sügért fogtunk. És nem ám tenyérnyi apróságokat! Hanem húsz-harminc dekás „kolosszusokat”. Később tvisterrel próbálkoztunk. Arra is jött, de csak narancssárgára. Megpróbáltuk a drága, máskor igen fogós wobblereket is, a „polgári” sügerek azonban rá sem hederítettek.
Nagyításhoz klikk!
|
|
Nagyításhoz klikk!
|
Amúgy amilyen mohók, ugyanolyan eszesek is, nem könnyű becsapni őket. Még gilisztával a legkönnyebb, ám arra általában az apróbbak jönnek. A nagyobbak inkább szeretik az élő halat, de annak minél kisebbnek kell lennie. Legjobbak a körömnyi öklék, vagy a gyufaszálnyi küszök. Három-négy méteres bot, húszas-huszonkettes zsinór, pár grammos keszegező úszó és vékony, hosszúszárú horog – ez a klasszikus sügérező készség. Csendes, hínáros vizeken általában beválik. Pláne, ha a sügér rablását is látjuk. Többnyire bandában portyázik, sokszor szabályosan forr a rablásuktól a víz. Ezt főleg ősszel láthatjuk, amikor a csapatokba verődött apró halakra vadásznak a sügérek.
Mi meg rájuk. Már ha nem jön a csuka vagy a süllő. |