A villantót oldalról vagy fej feletti dobással, kisebb távolságra, kar alatti dobással, úgynevezett pöccintéssel vetjük be. A pontos dobás érdekében sokat kell gyakorolni, fõleg ha „látott" rablásra szeretnénk célozni. Egyebekben a ragadozó vélt helyére dobunk, mégpedig legyezõszerûen pásztázva be egy adott területet. Partról vagy csónakból egyaránt eredményesen pergethetünik, ha óvatosak vagyunik. Azt már mondtam, hogy a süllõzés nem társasjáték, hát a pergetés pláne nem az! Elég egy követ vízbe rúgni vagy a csónakban dobbantani, és már mehetünk is arrébb. A bedobást követõen a villantó vezetését elõbb a víz felszíne közelében ajánlatos megkezdeni. Ha próbálkozásaink eredménytelenek, egyre mélyebb rétegeket horgásszuk meg. A villantó vontatási mélységét egyebek között a bot megfelelõ szinten való tartásával is szabályozhatjuk. Felemelt botvéggel a felszínközeli vízrétegben vontathatjuk villantónikat. Ha a mélyebb rétegekben szeretnénk pergetni, akkor egyre lejjebb engedjük a botvéget. Természetesen a szinttartásnak vannak egyéb lehetõségei is, például, ha nehezebb villantót kapcsolunk fel vagy ha lassabban, illetve gyorsabb ütemben tekerjük peremorsónik iarját. A botvég emelgetésével és
süllyesztgetésével, illetve a peremorsó hajtókarjának váltakozó ütemû tekerésével élethûbbé tehetjük mûcsalink mozgását. Aikadálymentes terepen ne is nagyon keressük a süllõt, sõt, kifejezetten keresni kell az aiadókat az eredményesség érdeikében, mégha azt egy-két villantónk is bánja.
Felmerülhet annak a kérdése, hogy a körforgókat avagy a támolygó villantókat részesítsük elõnyben. Válaszom: mind a két típust ki kell próbálni, majd a süllõ döntésre viszi a dolgot. Mégis, ha a csukázásra inkább a támolygókat lehetne ajánlani, a süllõre talán fogósabbak a körforgó villantók. További kérdés, hogy a fényesen csillogó vagy a mattként szerénykedõ villantókat részesítsük-e elõnyben. Nagyon fontos kérdés! Erõs napfényben, tiszta, áttetszõ vízben kerüljük a fényes villantók használatát, mert riasztóan hatnak. Ilyenkor a kevésbé csillogó illetve kifejezetten a matt mûcsalikat vessük be. Az opálos, zavarosodó vízben, vagy borult, ködös idõben, és szürkületben felkínálhatjuk a legfényesebbre varázsolt kanalainkat is. A fényesítést, polírozást komolyan gondoltam. Van is mindig nálam fémtisztító paszta, meg valami rongy, amivel kellõ fényt varázsolhatok a megzöldült rezekre. A süllõ kapása ritikán éles rávágás, inkább csak a körforgó villantókra -általában akadásszerû ránehezedés. Akár ez, akár az, azonnal be kell vágnunk, s aztán vagy megindul, ha hal van rajta, - vagy rázhatjuk a medret. Ha elakadtunk, a kövek közül általában simán ki tudjuk ügyeskedni villantónikat, óvatos pöccintgetésekkel, de még fában sem reménytelen a helyzetünk. Jó nagy hasat kell adni a zsinórnak, s éles, rövid pöccintésekkel, majd azt követõen azonnali igen rövid emeléssel próbálkozhatunk. Szerencsésebb esetben, - ha nem be akadtunk valamibe - a sikeres bevágást követõen megkezdõdhet horgászatunk igazi gyönyörûsége, a nemes ellenfél kifárasztása. A süllõ az akasztás pillanatában azonnal fejjel lefelé igyekszik fordulni, és valami akadóba menekül. Ezt a jellegzetes, szakaszos húzások jelzik. Ha ez nem sikerül neki, csaknem biztos, hogy mi nyertünk, - hacsak nem valami termetes példányról van szó. A kisebb süllõ viszonylag könnyedén feltornázható a mélybõl, s ha egyszer megpipáltattuk, meg is adja magát.
|