A compó
Hol keressük:
A compó lassú folyású folyó és állóvizeink lakója. Elsősorban iszapos, növénnyel sűrűn benőtt vízterületeken keressük. Oxigénigénye csekély, ezért vígan megél a gyorsan felmelegedő kisebb tavakban is. Néha teljesen beássa magát a vízinövényzet sűrűjébe, ott találja meg táplálékának nagy részét, vízirovarokat friss növényi hajtásokat, mégis legnagyobb kedvence a vörösszúnyoglárva, amit az iszapból csipeget. Mocsarakban, lápokban is megtalálható, régebben a magyar halászok kenyérhala volt. Színe rendkívül jól alkalmazkodik környezetéhez.
Kapási idők:
Főleg a melegebb hónapokban horgászhatunk rá eredményesen, tavasszal mikor a jég levonul még pihenéssel tölt néhány hetet, mikor a víz kezd egy kicsit felmelegedni csak akkor indul táplálékkeresésre, ilyenkor kapása rendkívül finom óvatos. Horgászati szempontból a legsikeresebbek azonban a nyári hónapok, ősszel is táplálkozik de inkább csak a mélyebb részeken tartózkodik. A telet a vizek legmélyebb pontjain tölti az iszap közelében. A napszak is fontos horgászati szempontból, a legjobb eredményt hozhatják a kora reggeli, hajnali, illetve a késő esti órák. Délben csak borongós idő esestén jelentkezhet. A csepergő eső fokozza kapókedvét, sőt zivatar elvonultával, mikor a víz feldúsul oxigénnel, határozottabban kap.
Horgászmódszerek:
Horgászni erre a halfajra tudatosan csak néhányan horgásznak és csak olyan vizeken ahol szép számban él. Különös éélményt nyújt finm szerelékkel kihozni a vizinövényzet buja áthatolhatatlan szövedékéből ezt az igen harcos halat. Mivel növényzet közt horgászunk, és a fenék közelében kell hogy keressük a compót ezért az úszós mószerek közül a feltolós, és a felfektetős módszer jöhet szóba, a csalinak a vízfenéken kell lennie. Fenekezésnél a csúszóólmos, illetve a csúszóra szerelt etetőkosaras módszer jöhet szóba, mindig finom szereléket használjunk.
Felszerelés:
A horgászbot úszózásnál legyen spiccakciós, hossza 3,8-4,2 m, dobósúlya 15-30 g, előfordol, hogy esőben horgászunk, ekkor elengedhetetlen a match-bot, ennél a botnál ugyanis a gyűrűk aprók és szorosan egymás mellett helyezkednek el, ezért a nedves botra nem tapad a zsinór és megkönnyíti a dobást. Az orsó legyen legalább 35-ös kapacitású, megbízható fékrendszerrel rendelkezzen, mert a compók bizony kemény harcosok. A zsinórt csak az ésszerűség határáig finomíthatjuk, hiszen szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy akadályokban bővelkedő vízterületen horgászunk, megfelelő erre a célra a lágy csomótűrő zsinór, méretét tekintve 0,12-,20 mm-ig, de ahol kapitális példányok is vannak, ott bátran használhatunk 0,25 mm-est is. Az úszó ceruzaformájú, vagy körtealakú legyen, mindenképpen hosszú antennájút válasszunk, mivel ezeken a fajtákon lehet a legjobban észrevenni az óvatos kapást. A horog 8-14-es méretű bő öblű legyen, mindig fenjük tűélesre.
A fenekező módszernél bevált a rezgőspicces módszer, amely egy speciális botvégre csavarozható érzékeny spicctagról kapta a nevét. A botot kissé ferdén kell elhelyezni, a kapást a botvég finom rezgése jelzi. Etetőkosaras horgászatnál alkalmazhatunk csontikosarat, illetve fémrácsos ún. Feeder-kosarat, amelyet finom őrlésű etetőanyaggal töltünk meg. A zsinór itt lehet egy kicsit vastagabb mint az úszós horgászatnál, 0,25-ös.
Csalik:
A compóra alkalmazhatjuk a növényi és állati eredetű csalik széles skáláját, a kukoricától a kenyérgyurmáig mindent használhatunk, egy fontos szabály van viszont, hogy a csali idegen szagoktól mentes legyen (pl. dohányosok etetőanyag gyúrás illetve csalizás előtt gondosan mossanak kezet), a hal ugyanis rendkívül jó íz és szagérzékeléssel rendelkezik. Ha a gyurmáinkat különféle aromákkal ízesítjük, vigyázzunk az adagolás mennyiségére, a túl sok ízfokozó anyag riasztólag hat a halra. Elsősorba az édes aromákat kedveli, főleg a mézzel érhetünk el nagy sikereket. Állati eredtű csalik közül első helyen áll a természetes tápláléka a vörös szúnyoglárva, amelyet vékony húsú horogra feltűzhetünk, de már a kereskedésekben kapható egy olyan ragasztó amely a vízben nem oldódó és megfelelően rögzíti a lárvát a horoghoz. Az apró trágyagiliszta, csonti, vékonyabb pióca is eredményt hozhat, érdemes próbálkozni, hiszen nem tudhatjuk, hogy éppen mire éhezik meg a halunk, és az sem mellékes dolog ha esetleg ponty kap a horgunkra.
Etetőanyag feltétlenül fontos a compó horgászatánál. Elsősorban itt is az édesebb illatúakat részesítsük előnyben, érdemes a kajába keverni szemes takarmányt (főtt búza, kukorica, zúzott csillagfürt), illetve apróra vágott gilisztát, szúnyoglárvát. Egyes helyeken főleg versenyhorgászok, gyeptéglát gondosan megtisztítanak, majd rászórják az élő caslikat, és mindenestől behajítják a horgászhelyre, a vízbeéréskor a férgek kimásznak a gyeptéglából és odacsalják a halakat.
Fárasztás, kiemelés, élvetartás:
A compó kapása egészen finom, gyakran csak azt látjuk, hogy az úszó liftezik fel le mm-ket, vagy pedig furcsán remegve mozog, ilyenkor a hal óvatosan ízlelgeti a csali. A bevágás után elementáris erőve igyekszik a sűrű növényzetbe, ha vissza tudjuk tartani az már fél siker, a szákolásnál mindig fej felől merrítsünk és várjuk meg amíg a hal teljesen elkészül erejével. A kézzel való megragadása nem mindig tanácsos mert ez a síkos bőrű hal kicsúszhat kezünk közül, ezért puha ruhával érdemes megfogni. Élvetartása szákban történik, jól viseli a rabságot. A hal tisztításakor első benyomás az, hogy igen nehéz megszabadítani gazdáját a pikkelytől, ezen csak úgy segíthetünk, hogy a megölt halat néhány pillanatra lobogó forró vízbe mártjuk, a pikkely így könnyen lejön. |