gyorihorgaszok - G-Portál

Szárazlegyek: A köztudatban a műlegyezést a szárazlegyezéssel azonosítják. Ha csak ez volna az egyetlen legyező metódus, nagyon kevés halat lehetne vele fogni és csak igen rövid ideig lehetne élni vele az évadban! A szárazlegyezésnek akkor van létjogosultsága, ha a halak szemmel láthatóan a felszínre hulló, vagy a vízből kirepülő rovarokat eszik. A hagyományos,

konzervatív felfogás szerint a pamuttestű vagy valamilyen selyemből kötött testanyagú, madarak szárnytollából készített szárnyú, és kakastollal dúsan tekert gallérú műlégy- az igazi szárazlégy. Ez a légyfajta sokáig fennmarad a víz tetején - vélik. Manapság a kakastollat csak félszáraz legyekhez, egy-két fordulatnyi tekeréssel kötöm, mert kiderült, hogy a dús szőrzet, amely azért kell hogy fenntartsa a legyet a víz tetején, a ?gyakorlott" pisztráng szemével hamar gyanússá válik. Ha az ember halat is akar fogni, egyre jobb, és annál is jobb utánzatokat kell készítenie. Különösen fontos, hogy a szárazlégy alulról nézve - tehát a hal szemszögéből - tökéletesen hasonlítson az igazi rovarra, színben, méretben és formában egyaránt. A szárazlégy szárnya - hagyományosan - kemény szárnytollból készül. Az ilyen légy szemre nagyon szép, de lehetetlen úgy bedobni, hogy ne pörögjön, mint egy propeller. Ezzel úgy becsavarja a vékony előkét (szárazlégynél 0, 18-asnál vastagabb előkét nem lehet felkötni), hogy a légy közelében többszörös ?fület" alkot. Éppen ezért olyan laza ?tollspiccet" kell alkalmazni szárnyként, amely dobás közben átengedi a levegőt, de formája jól utánozza a másolandó rovar szárnyát. Szárazlégy gallérjának a kacsa (vad, házi) zsírmirigye körül növő pelyhes, de nem túl lágy tollat használjunk. A belőle kötött légy igen jól úszik a víz felszínén. Ha mégis átázna, és az úgynevezett ?üres dobás" sem segít, akkor vadkacsa zsírral finoman kenjük be. A szárazlégy víz alá merülve viszont nem kelti fel a pisztráng érdeklődését. Az úgynevezett félszáraz legyek felszínen és lesüllyedve is kapósak. Kötésüknél még nagyobb gondosság szükséges, mert a víz alatt a hal minden oldalról jól láthatja a félszáraz legyeket. Száraz és félszáraz legyeket általában vízzel szemben dobunk.

Nedveslegyek: A lárvakorukban, illetve bábkorukban vízben élő rovarok, vízi életük végén, a felszín felé

törekszenek, hogy imágóvá váljanak. Szaporodásuk után visszahullanak a vízbe és vergődve sodródnak az árral. A nedveslegyekkel ezeket a mozgásokat kell utánoznunk. Ebből eredően nedveslegyekkel folyással keresztben dobunk és teljes szélességében áthorgásszuk a patakot. A nedveslégy ritka szőrzetű és kevés farokszállal, hátrahajló szárnnyal készül. Az áramvonalasan kötött legyet akkor is könnyedén bedobhatjuk, ha szárnya kemény tollból van. A helyesen kötött nedveslégy a sodrásban sem vetődik a felszínre. A halak remélt búvóhelyére beeresztve ugyanúgy vezetjük, mint a többi műcsalit, tehát csalogató mozdulatokkal próbáljuk kapásra bírni a lapító ragadozót. Rovarrajzáskor a szárazlégy formájával, színével megegyező nedveslegyet kötünk, kevés lábbal és hátrahajló szárnyakkal.

A nimfa: Voltaképpen lárvautánzat. Ha a lárva csak egyszerűen helyet változtat, már megláthatja a hal. Mégis, leggyakrabban akkor kerül a pisztráng elé, mikor ösztönei a felszín felé késztetik. A nimfának - a lárva fejlődési ciklusainak megfelelően - több alaptípusa van, úgymint: súlyozott nimfa, úszóbáb, felszíni nimfa. Ez utóbbihoz szükségeltetik némi magyarázat. A feltörekvő lárva, elérve a vízfelszínt, mielőtt kibújna lárvabőréből, egy rövid időre megpihen és úszik a sodrással. Ezután történik meg a kirepülés és a kész rovarrá válás.

felszíni nimfát úgy kötjük, hogy a szárnykezdemény helyére egy kis hungarocell golyócskát illesztünk oly módon, hogy nylonharisnya darabba burkoljuk és azzal kötjük a horog szárához. A felszíni nimfával egyébiránt úgy horgászunk, mintha szárazlégy volna. Súlyozott nimfával akár felfelé, akár lefelé lehet horgászni. Ha felfelé dobunk, használhatunk felszínen úszó zsinórt is, miként a szárazlégynél. A bedobás után emeljük magasra a botot, mert a felszínen úszó zsinór által a sodrás nem engedi a nimfát lesüllyedni. Ha nincs felszíni rablás, ez annak a jele, hogy a pisztráng a fenékhez közel táplálkozik. Ezért csak akkor kapja el nimfánkat, ha az orra elé engedjük. A felfelé dobott nimfánál nagyon nehéz a kapást észrevenni. A zsinór legkisebb ?megállására", könnyeden akasztani kell.

Streamer: A streamer úgy működik, mint a támolygó villantó. Sőt még jobban is, ugyanis amíg a támolygó villantót lényegében nem lehet megállítani vontatás közben, mert elsüllyed, addig a

streamert bármilyen sebességgel húzhatjuk, mert a vízben gyakorlatilag súlytalan. Ez a jó tulajdonsága csukára, süllőre, sügérre is kamatozik! A streamer egyébként hosszúszárú horogra kötött, lobogó tollakból, szőrökből álló fantázialégy. Ugye világos, hogy citromsárga hallal nem találkozhatott a pisztráng, mint ahogy feketével sem! Akkor mégis miért kapja be ezeket a műcsalikat? Azon egyszerű oknál fogva, mert olyan méretűek, amilyen méretű táplálékállatkát szívesen venne a pisztráng, és a helyes mozgatás (menekülés utánzása) kiváltja a ragadozó támadó ösztönét. Persze, ha nem halra hasonlít a példabeli citromsárga streamer, hanem káposztalepkére, akkor már érthetővé válik az egész.
Hazánkban a streamer név inkább hallegyet sejtet a hozzáértő legyes és pergetőhorgászok számára: kishalat és ivadékot utánoz, és szinte az összes édesvízi ragadozó kiválóan fogható vele.